Hogyan építsünk télikertet?

Télikert és beépített terasz.
Üvegtetős beépített terasz.

A teraszbeépítés folyamatának lépései

Teraszbeépítéssel egy fantasztikus új helyiséget, egy plusz szobát nyerhetünk, mely otthonunk energiatakarékosságát is javítja. A télikert felhasználásának csak a fantázia szab határt, hiszen számtalan módon berendezhetjük azt. A legfontosabb lépés a megfelelő szakemberek kiválasztása, akik megbízhatóan és szakszerűen készítik el a szükséges konstrukciókat.

Teraszbeépítéssel készített télikert

Ha saját télikertet szeretnél Budapesten kertes házban vagy lakásodban, a legegyszerűbb megoldás a terasz beépítése, beüvegezése lehet. A ház átalakítására kiszemelt részének megvizsgálását követően dönthetünk a megfelelő építési technológia kiválasztásáról. A teraszbeépítéshez kiváló minőségű műanyag konstrukciók állnak rendelkezésre, melyek segítségével szinte bármilyen forma kialakítható, az üvegbetét típusától függően pedig a rendszer hőszigetelése is szabályozható.

A télikert tervezése

A télikerttervezés első lépéseként el kel dönteni, hogy milyen típusú, stílusú télikertet szeretnénk létrehozni:

  • Klasszikus télikert
  • Japán télikert
  • Hi-tech télikert
  • Modern stílusú télikert.

Az egyes teraszbeépítéssel létrehozott télikerteknek megvannak az előnyös és hátrányos oldalaik. A megfelelő építési megoldások kiválasztásában a télikert építő és gyártó szakemberek segítenek a megrendelőnek.

A télikert gyártása és szerelése

Télikertépítés elkészült típus.
Télikert a beépített teraszon.

A teraszbeépítés, a télikert gyártása és összeszerelése egy bonyolult munkafolyamat, mely nagy szakértelmet és felkészültséget, professzionális berendezéseket igényel. A Caribi télikertgyártó és építő cég sokéves tapasztalattal rendelkezik, mely szavatolja az elkészült konstrukciók minőségét. A tapasztalat és gyakorlat mellett az elkészült télikert időtállóságát az alábbi feltételek biztosítják: a műanyag konstrukció minősége, az üvegbetét típusa, a szellőzés kialakítása és a helyes tervezés.

A télikert berendezése és dekorációja

A teraszbeépítéssel kialakított télikert csak a megfelelő berendezés után vehető használatba és a dekoráció után jelenthetjük ki, hogy elkészült. Fontos, hogy előre megtervezzük a megfelelő világítást, amelynem csak a kellő mennyiségű fényt, de a kellemes hangulatot is biztosítja. A télikertépítés első fázisában, a tervezéskor kell végiggondolni, hogy milyen típusú világítást szeretnénk.

Tipp: a megvilágított akváriumok, terráriumok különleges hangulatot teremthetnek a beépített teraszon, a vízfelületek fényszórásának kihasználása javallott.

Ahhoz, hogy a berendezést követően elégedettek legyünk a beépített teraszunkkal, télikertünkkel, válasszunk megbízható és jó szakembereket az építéshez.

Olvass tovább

Télikert építés

Teraszbeépítés, medencefedés, télikertépítés Budapest és Magyarország területén

Első lépések a télikert felé

Télikert építése Budapesten
Napos oldalra épített télikert.

A télikertépítés folyamata a tervezéssel kezdődik. Mielőtt a szakemberek nekilátnának a tervvázlat elkészítéséhez, számos kérdésre kell választ kapnunk.

Elsősorban el kell dönteni, hogy milyen funkciókat szeretnénk a télikert számára biztosítani. A házhoz épített üvegszerkezet megnöveli az épület alapterületét és egy plusz szobaként is funkcionálhat a jövőben, lehet: kellemes étkező, dolgozószoba, pihenőszoba, játszószoba, stúdió vagy medencét is létesíthetünk itt.

A télikert szerkezetének tulajdonságai révén kiválóan alkalmas növények nevelésére, termesztésére is, bár itt is érdemes több szempontot figyelembe venni: csak a környezet kellemesebbé tétele céljából tartja a növényeket vagy nagyobb kollekcióval kíván hosszútávon foglalkozni? Ha megtaláljuk ezekre a kérdésekre a válaszokat, világossá válik, hogy a télikert építés során milyen technikai felszereltséget kell biztosítani.

Amennyiben csak néhány virágot szeretne, mely kellemes oázissá varázsolja a beépített teraszt a téli hónapokban, akkor elegendő néhány virágtartót és virágcserepet beszereznie. Ha nagyobb mennyiségben szeretne növényeket termeszteni, gondoskodni kell a megfelelő felületekről, az öntözőrendszerről és a klímaberendezések beépítéséről is.

A télikerteket hőmérséklet-tartományuk és klimatizáltságuk alapján három csoportba sorolhatjuk: trópusi-, szubtrópusi- és hideg télikert.

Hideg télikert építése – a hidegnek nevezett helyiségekben a hőmérséklet a téli időszakban nem emelkedik 5 C fok fölé. Lakószobaként nem használható az ilyen beépítés, de fenntartási költsége minimális, és a megfelelő növények kiválasztásával kertként funkcionálhat. Előnye, hogy plusz hőszigetelést biztosít az épület számára, minimális költségek mellett.

Mérsékelt hőmérsékletű, szubtropikus télikert – a helyiség hőmérséklete nem csökken 16-18 fok alám. Lakószobaként nem funkcionálhat a téli hónapokban, de a telepíthető növények köre meglehetősen nagy.

Trópusi télikert – a hőmérséklet sohasem csökken 20 C alá, az optimális 25 C fok. Lakószobaként való alkalmazása szempontjából komfortos a lakók számára is. Ha hétköznapi használatra szeretnénk üvegszobát építeni, ez a hőmérséklet megfelel étkező vagy dolgozószoba kialakítására is, a növények egész évben jól érzik itt magukat.

Pihenőszoba a télikertben.
Télikert mint pihenőszoba egy budapesti kertvárosi területen

A télikert típus kiválasztásakor figyelembe kell venni a létesítés helyszínét (Budapest belvárosa, kertváros, vidék…), illetve hogy a megrendelő mennyit szándékozik ráfordítani az építmény fenntartására, hogyan szeretné használni, hasznosítani azt és a tervezés során milyen funkcionális zónákat szeretne kialakítani:

  • Pihenőzóna
  • Társalgó
  • Kert.

A télikert formája

Télikert építési formák - Bp
Klasszikus télikert formák.

Az építés során kialakított télikert forma a megrendelő ízlésétől és a tervezőtől függ. A leggyakoribb formák a négyszög, sokszög vagy kerek, de a modern konstrukcióknak köszönhetően nincsenek formai akadályok. Az építmény készülhet a ház oldalában vagy körülvehet egy sarkot is.

A télikert tervezés és építés során a fő szempont, hogy az üvegkonstrukció esztétikailag egységet alkosson az épülettel.

Az építési oldal kiválasztása – tájolás

Amikor a télikert elhelyezkedéséről döntünk az építés során, több szempontot is figyelembe kell venni. Ha a ház építésekor nem szerepelt a terveken a télikert, akkor elsősorban a meglévő épület tulajdonságaiból kell kiindulni, a legfontosabb szempont azonban a fény beesési szöge. A télikertet érdemes úgy építeni, úgy tájolni, hogy figyelembe vesszük, mely napszakban kapja majd a legtöbb fényt, és ez mennyire felel meg leendő funkciójának.

Északi építésű télikert

A ház északi oldalán épített télikert változatos funkciókat tölthet be, lehet a konyha vagy az étkező meghosszabbítása, de arra is alkalmas, hogy létrehozhatunk egy zöld oázist otthonunkban. Megfelelő anyagi ráfordítással a kellően nagy teljesítményű fűtési rendszer és megfelelő hőszigetelés beépítése után kiválóan alkalmas dolgozószobának.

Keleti építésű télikert

A keleti tájolással épített télikertek a reggeli órákban telnek meg élettel, amikor betölti a felkelő nap sugarai. A délelőtti órák kellemes klímája azonban a délutánra eltűnik, ezért lakószobaként vagy munkavégzésre korlátozottan alkalmas, de a növények számára kiváló élettér lehet. A keleti építésű télikertben nincs szükség kiegészítő ventiláció beszerelésére, és nem kell félnünk a növények túlmelegedésétől sem.

Nyugati és déli oldali télikertek

Árnyékolás a télikertben
Télikert napernyővel – Budapest

A napos oldalon épített, nagy déli üvegfelületekkel létesített télikertekben rendkívül fontos a megfelelő árnyékolás beszerelése, de a kellemes légkör biztosítása érdekében a klímaberendezés beszerelése is ajánlatos. A derült téli napokon a télikert átmelegszik és az épület fűtési költségeiben komoly megtakarítást hozhat tulajdonosának, de a nyári melegben akár 70 C fokra is felmehet a hőmérséklet, ezért rendkívül fontos a körültekintő kialakítás.

Télikert típusok

A megfelelő anyagok kiválasztása kulcsfontosságú a télikert építés során, hiszen az időtállóság mellett a szerkezeti stabilitás és a biztonság is elsődleges. Az anyagok kiválasztása és a tervezés során figyelembe kell venni a szerkezet önsúlyát, a szélellenállást és a tetőszerkezet szilárdságát, hogy a megfelelő hómennyiséget biztonságosan elbírja. A télikert formájának megtervezését követően meghatározásra kerül a szerkezet anyaga. A télikert vázát alkotó anyagoknak a megfelelő teherbírás mellett hőszigetelő tulajdonsággal is rendelkezniük kell.

A télikert vázának építésekor a következő anyagokat választhatjuk: fém, alumínium, fa és műanyag.

Az egyes anyagok kedvező tulajdonságait gyakran kombinálják és ötvözik, hogy az elkészült télikert tökéletesen megfeleljen funkciójának.

Olvass tovább

A télikertek fajtái, típusa

A télikertek típusai, fajtái – kialakulásuk

napfény a télikertben - greenhousKözhelynek tűnhet, de nagy igazság: életünk alapeleme a napfény, a napsugár. Ez élteti a Föld növényeit, melyek táplálékunkat képezik közvetve vagy közvetlenül, és ugyanilyen fontos szempont, hogy oxigént bocsátanak ki. A télikertekben ideálisan hasznosítható a napsugárzás és ez jótékony hatással van az ember testi-lelki egyensúlyára. Minél több napfényt, zöld növényt és virágot szeretnénk látni magunk körül, tekintet nélkül arra, hogy nagyvárosban élünk vagy vidéken.

Ebből adódóan számos olyan építmény alakult ki a történelem során, mely a napsugárzás hasznosítására és az ember pszichológiai igényeinek kielégítésére szolgál. Ide sorolható a télikert, amely a növényházak kategóriájába tartozó üvegházak egy különleges változata. A cél manapság már nem a növénytermesztés és nem is a dísznövénynevelés, hanem egy sajátos hangulatú környezet létrehozása, mely évszaktól, hőmérséklettől vagy napszaktól függetlenül megteremti az ember számára a természet közelségét.

Mivel a télikerteknek alkalmasnak kell lenniük arra, hogy az ember bármikor elidőzzön bennük, ezért fűtésük, szellőztetésük, árnyékolásuk, határoló falaik hőszigetelése nagy gonddal és speciális technikával kerül kialakításra. Ebben a télikertek jelentősen eltérnek a növényházaktól. Ez annak is tulajdonítható, hogy a télikertekben nem haszonnövények ápolunk, hanem dísznövényeket, gyakran délszaki egzotikus növényeket helyezünk el a különleges hangulat megteremtése végett.

Üvegház – növényház – télikert – pálmaház – napház

Rokon fogalmak, de mindegyik kicsit mást jelent. A weboldalunk témáját képező télikert fogalmát eléggé tág értelemben szokták használni, ugyanis sok esetben télikertnek nevezik az olyan épületrészeket és belső tereket is, melyekben bár egyáltalán nincs növényzet (lásd képünket), de valamennyi szabad felületük üvegezett és így szervesen kapcsolódnak a környező természethez. A télikertek lakóháztól független épületek is lehetnek, ám rendszerint – mert kevesebb terület áll rendelkezésre vagy mert tervezéskor eleve a napfényből eredő hőmennyiség hasznosítása is a létesítés céljai közé tartozik – összeépülnek a lakóépülettel, sőt, sokszor azok helyiségeivel össze is nyithatók. Ún. napházak is kialakultak az elmúlt évtizedekben, melyek a napsugárzás komplex hasznosítását tűzik ki célul. A napházakban a napsugárzásból származó hőenergia napelemek és más berendezések által alakul át más (általában elektromos) energiákká. Elvben akár egy beépített terasz is alkalmas lehet bizonyos napház-funkciók ellátására.

A télikertek csoportosításának szempontjai

A télikerteket csoportosíthatnánk anyaga, szerkezete vagy formai megalkotása szerint, ám így nem tudnánk egyértelműen meghatározni őket, hiszen sokféle anyagból és számos szerkezeti megoldással megépíthetők. A részletek persze roppant fontosak, nem mindegy, hogy fém vagy faszerkezetű az építmény, nem mindegy, hogy nyereg- vagy kupolatetős, fűtött vagy fűtetlen – ám a legfontosabb szempont mégis az, hogy télikertjeink milyen feladatkört látnak el, mi a rendeltetésük, illetve milyen épületrészben kerültek kialakításra.

Ablakkertek és lodzsakertek

télikert fajták - ablak
Ablakfülke növényekkel

Városi környezetben vagy ahol korlátozott hely áll rendelkezésre, télikertet pótló valamilyen megoldást kell keresni. A szükségmegoldásból származó kis létesítmények voltaképp nem  nevezhetők télikertnek, hiszen csupán egy nagyobb ablaknyílást, beugrót bővítenek kertté vagy egy emeleti lodzsát változtatnak át a nyitott felületek beüvegezésével egy belső szobakertté. Egyes funkcióit tekintve az ilyen növénysarok is rokonítható nagyobb testvéreivel, de persze az ablakfülkébe állított banánfa még nem pálmakert, egy citrom- és narancsfa sem citruszliget.

Gazdasági rendeltetésű télikertek

Létezik olyan télikerttípus is, melyet elsősorban nem a kellemes környezet és relaxálás céljából hoztak létre, hanem főleg haszonnövények termesztésére. Tekintve, hogy a lakóépület teréhez tartozik és fűtési rendszerük, hőháztartásuk is közös, az ilyen létesítmény gazdasági jellege ellenére sem nevezhető növényháznak (üvegháznak, melegháznak), amely mindig különálló építmény. A lakóház és gazdasági célú télikert együttese minden szempontból nagyon gazdaságos funkciópárosításnak számít: télen a kazán hője kellemesen felmelegíti a télikert légterét, a növényekkel betelepített lakótér pedig kellemes, oxigéndús légkört teremt.

Lakótélikertek

A legelterjedtebb a télikertek lakófunkcióval ellátott verziója. A lakóépület ebben az esetben olyan térrel gazdagodik, mely közvetlen kapcsolatban áll a környező természettel és állandóan kertként használható. Szinte végtelen módon kialakíthatóak, csak a fantáziánk szabhat határt. Minden esetben figyelni kell a tájolásra, a télikert üvegezett felületének szerkezeti és formai kialakítására, hogy nyáron elkerülhető legyen a túlmelegedés, télen pedig a túlzott lehűlés. Például egy dolgozószobához csatlakozó télikert kellemes atmoszférát teremt, a természet közelsége jókedvre hangol, munkára inspirál.

Korábbi időszakokban a télikerteket leggyakrabban utólag építették és kapcsolták a már felépített házakhoz, viszont napjainkban már a tervezés időszakában a kettő együttesében gondolkodnak a leendő háztulajdonosok, az szobakert így valósulhat meg az épület keretén belül, azzal egy harmonikus egészt képezve. A fejlettebb energiafelhasználás esetében két alapfunkció egyesül: a lakás és a naptér, melyek közös megnevezése a napház.

Beépített terasz, erkély

Régebben viszont a lakóépületeket ritkán tervezték úgy, hogy üvegtetős helyiség kialakítását is szem előtt tartották volna. Ha azonban a ház rendelkezik egy nagyobb terasszal, akkor teraszbeépítés révén oldhatjuk meg a helyzetet: a korábban csak a tavaszutón, nyáron és őszelőn használható nyitott terasz kellemesen meleg üvegszobává alakul a későőszi, téli és kora tavaszi időszakra is. Léteznek tetőteraszon kialakított üvegpavilonok is – ezeknek a használata nem mindig célszerű.

Szerényebb megoldás a beépített, beüvegezett emeleti erkély – ez is sokban javítja az épület energiafelhasználását, és látványa is tetszetős. Képünkön egy a Caribi Télikert Kft által tervezett és kivitelezett kupolatetős megoldás látható, amelyet egy bérház emeleti lakásának részeként használnak az ott lakók. Otthonuk komfortosabb, kellemesebb lett, a szobák száma is növekedett egy hangulatos kávézófülkével, amelyet az év minden szakaszában hasznlhatnak.


Olvass tovább

A télikert funkciója, fajtái

A télikert funkciója összetett, többrétű, komplex jellegű; egymással összefüggő számos összetevőből áll. Hogy ezek közül melyek a fontosabbak, az leginkább attól függ, hogy tulajdonosainak mi volt a célja a megépítésével, és hogy milyen módon és mire használják. E tekintetben számításba vehetünk például kényelmi szempontokat, a természet szeretetét, hangsúlyozhatjuk a létesítménynek a lakás hőháztartásában játszott szerepét, környezetbarát energiafelhasználását, előtérbe helyezhetjük a laktérnövelő funkciót (plusz egy szoba!), rávilágíthatunk az építészeti és lakberendezési vagy akár az üzleti  szempontokra (a télikertes ház többet ér), vizsgálhatjuk a világos, napfényes szobakertek  élettani hatását – és számos további aspektus említése is lehetséges. Nézzünk ezek közül néhányat.

Mi a télikert funkciója, szerepe, rendeltetése?

Kényelem, komfort, hangulatjavítás, relaxáció

télikert funkciói
A zöld környezet jó hatással van hangulatunkra

A legtöbben ma Magyarországon, így Budapesten otthonuk komfort-fokozatának és a lakótér növelésének az érdekében, továbbá a lakásban-házban élők kényelmének a szolgálata érdekében építtetnek télikertet vagy építtetik be már meglévő teraszukat, erkélyüket.  Ilyen esetekben a létesítmény alapfunkciója a benne tartózkodó személyek pihenése, feszültségük levezetése, a jobb, oldott, kellemes és hangulatos közérzet létrehozása. Különösen érvényes ez egyfelől akkor, amikor a megfeszített munkát végzők vágynak relaxációra, másfelől pedig akkor, amikor a csapadékos, hideg téli idő depresszív hatását kell ellensúlyozni. Mindenkire pozitív hatással van az élővilággal való érintkezés, ezért tartunk otthonunkban növényeket. A hatás fokozott, ha egy szobányi van belőlük. Az oxigéndús  zöld környezetben elmúlik a fáradtságunk, visszajön az életkedvünk, energikusabbak leszünk.

Egy kellemesen berendezett szobakert nemcsak az otthonokban fejti ki relaxációs és rekreációs funkcióját, hanem irodaépületekben vagy más munkahelyeken is. Az egész nap asztali PC-je vagy laptopja fölé görnyedő  tervezőmérnök számára kitűnő feltöltődést jelent a zöld környezetben eltöltött pihenőidő.

Célszerű energiafelhasználás – zöld megoldás

Hogy a télikertek hasznossága a lakás/ház energia-háztartásában milyen jelentős, arról itt írtunk: Energiatakarékosság – Üvegház jelenség. Ezúttal említsük meg azt, hogy

a télikert kétszeresen is zöld megoldás:

egyrészt átment a városi környezetbe egy darabot a zöld természetből, így szerepe van az élő környezet megóvásában, másrészt azzal, hogy megújuló energiát hasznosít, csökkenti az adott háztartásban a fosszilis fűtőanyagok felhasználását. Általános esetben 5-10 %-kal csökkenhet a a fűtési költség, de egy különösen jól tájolt, kifelé megfelelően szigetelt és a lakás belső tereivel hőcserélő funkciót játszó üvegszoba a téli fűtési számlában akár 15-20 vagy még több százaléknyi megtakarítást jelenthet a családi költségvetés számára.

A télikertek élettani funkciói

Említettük, hogy – különösen a hideg évszakokban – a zöld környezetben jobb lesz hangulatunk. Ilyen helyen nem érezzük magunkat frusztráltnak, csökken a stressz és az idegfeszültséggel járó érrendszeri megbetegedések kialakulásának az esélye. Ha mindez fényterápiával is párosul – ezt a nagy üvegfelületek akkor is biztosítják, ha csak rövid időre süt ki a nap vagy derül ki az ég – akkor ez fokozottabb mértékben érvényesül, anyagcserénk is javul. A napfény élettani hatásairól számos tanulmányt és cikk foglalkozik, érdemes ezekkel megismerkedni, ugyanakkor tudni kell, hogy az üvegtetők, ablakok és üvegajtók építésekor olyan szolárüveget használnak, amely csak csökkent mértékbe engedi át az UV-sugarakat, amelyek például kiváltják a szervezetben a D-vitamin szintézisét. Ezért egészségügyi célból célszerű egy nyitott tetőablak alá ülnünk-feküdnünk és napkúráznunk.

A télikert fajtái

A télikertek fajtai is több szempont szerint csoportosíthatók, ezek egy része a funkciójukkal, rendeltetésükkel van összefüggésben, a többi szempont inkább technikai jelegű. Erről itt olvashat részletesen:

  • A télikertek főbb fajtái, típusa

Multifunkcionális, komplex rendeltetésű létesítmény a télikertnek beépített terasz. Feladatai közé tartozik a lakrész növelés, a pihenés és relaxáció biztosítása, a zöld növények révén megvalósuló hangulatjavítás, fontos a megújuló zöld energia felhasználása, érvénesül az energiatakarékosság. Minden télikert alkalmas fényterápia alkalmazására az egészségmegóvás céljából.